Wictor Charon – 45

1976-ban október 22-n, a Mesterek napján húnyt el. Most 45 éve.

Írásai az Új Eon bekövetkeztére, a Vizöntő kor – talán még most sem belátható – radikális átalakulásáról szólnak. Egy kor, amely a múltat és a végtelen jövőt köti össze.

Egy világ, melynek körvonalait megsejtve hozzánk közelebb hozta.

Álljon itt egy részlet az Új Eon tudománya könyvből, amely napjainkra nagyon és kimondottan jellemző.

AZ ANYAG RABSZOLGASÁGA

A Vízöntő Korszak karaktere nemcsak a fizikai síkon indít el forradalmi változásokat, hanem a gondolkodó emberiség, főleg pedig a tudományos alapon kutató okkultista számára jelent gyökeres változást. Aki nem ismeri fel ennek a tökéletes mentális átállításnak szükségességét, aki a múlt kitaposott ösvényén halad (csupán itt-ott javítva valamit az elavult világképen), az sohasem ismerheti meg a Kozmosz polidimenzionális szerkezetét. Napjainkban az anyaguralom korszakát éljük, nagy tömegek a matériát emelik oltárra, annak minél teljesebb birtoklásáért folytatnak élet-halál harcot. Az embereknek alig jut lélegzetvételnyi idejük azoknak a problémáknak a megoldására, melyek csak a nyugalmas szemlélődés és befelé fordulás periódusaiban tudnak kibontakozni. A hajszoltság és a munka megszállottjai azonban fájdalmasan érzik ezeknek a végső kérdéseknek fenyegető, bujkáló, örök jelenlétét. Az ember hármas életében a fizikai Wictor Charon: Az új eon tudománya 12 lét fenntartása annyi erőt emészt fel, hogy legfeljebb az individuum démoni énje tevékenykedik az érzelmek síkján, a sztereotip szeretet-gyűlölet ellentétek végletei között ingadozva. Persze ezt az asztrális funkciót is erősen befolyásolja az anyagi lét százféle, nem éppen felemelő nézőpontja.

ÚJ IGÉNYEK

Vannak azonban olyanok is – talán többen, mint ahogy a felületes szemlélő gondolná –, akiket túlszervezett létformánk nyugtalan sürgés-forgása nem elégít ki, a testi kimerültség nem képes a nyugtalanul kutató szellemet meggátolni abban, hogy keressen, kutasson, értelmezni próbálja azokat a jelenségeket, melyek látszólag céltalanok. Akik nem tartoznak a metafizikai szükségnélküliségben szenvedők népes kasztjához, nem is szenvednek kozmikus tériszonyban. Ezek a kevesek belső feszültséget éreznek, elégedetlenséget. azzal, amit az élet nyújt nekik, és kitartóan keresik a kiutat. abból a labirintusból, mely látszólag sehova sem vezet, csupán az anyag elhasználódásának és pusztulásának szomorú színjátékát mutatja. A tudományos kutatás, melynek hivatása a természet jelenségeinek feltárása, tágabb világkép kialakítása, nem Wictor Charon: Az új eón tudománya 13 képes megfelelő élményanyagot nyújtani a komoly keresőnek. A „hivatalos tudományok” művelői, tudósai ugyanis, egy-két zseniális koponyától eltekintve (Einstein, Eddington, Heisenberg) régi utakon haladnak, elavult eszközökkel akarják felmérni azt a teljes Univerzumot, mely minden ilyenfajta megközelítésből kivonja magát. A vallások más oldalról közelítik meg a végső kérdéseket, de nem jobb eredménnyel, mint „ellenfelük”, a természettudós. Az eredeti ezoterikus szemléletet az egyház dogmatikája elhomályosította, és tanításai ma a Vízöntő korszak emberének szellemi igényével rendelkező tömeget nem segítik világképe kialakításban. A hittételek, az egyház morálkódexe csupán szűk területen oltják a szomját. Azok, akik a tiszta szellem távlatait és régióit keresik, magányosan és vakon botorkálnak. Nem találják meg azt a szemléletmódot, mely a modern tudományos gondolkodás és az ősi szent mítosz intuíció jellegű szintézise.

HERMES TRISMEGISTOS REDIVIVUS

(Modern hermetikus látomás)

A VILÁG NAGYKORÚSÁGA

“Mindig tudtam, hogy ez a lehetőség egyszer valósággá változik. A világ megöregedett. Az események váltakozása tűrhetetlen feszültséggel töltötte meg az atmoszférát. Úgy látszott, hogy semmi sincs a helyén, a Naprendszer mechanizmusa mintha ki akart volna fordulni a sarkából. Az emberiség a felszínen még régi kedvenc foglalatosságait űzte, senki sem gondolt rá, hogy egyik napról a másikra komoly változás állhasson be a dolgok megszokott rendjében. A beavatottak már régebben tudták, hogy a világ megérett a pusztulásra vagy a teljes felébredésre. Ezt a változást, aminek a látnokok szerint mindenképpen el kellett következnie, legtöbben háborúk, technikai forradalmak által képzelték megvalósítani. Az emberiség múltja, de a Naprendszer évmilliárdos krónikája is bőven tartalmazott emlékképeket háborúkról, világháborúkról, később planéták közötti összecsapásokról. Mikor azonban a nagy kozmikus pillanat elérkezett, a gyökeres változás nem arról az oldalról támadta meg az emberi fajta lakóhelyét, ahonnan várták. A változás egy új dimenzió betörésének alakjában érintette a Földet. Ennek élménytartalmai inváziószerűen öntötték el a Naprendszer szűkebb koordinátáit. Leomlott egy transzcendentális fal, melynek létezéséről csak a magas fizika legkiválóbb koponyái bírtak tudomással, enélkül a fal nélkül pedig a Naprendszer planétáin semminek sem maradhatott meg többé a régi értelme. A Világ és a Biosz tényei egészen más megvilágításba kerültek egy új dimenzió szemszögéből nézve. Nem volt értelme többé háborúknak, anyaggyűjtésnek, pusztán szervi funkciókon alapuló cselekményeknek. Az új nézőpontot senki sem hagyhatta figyelmen kívül, mert a dolgok létéből fakadt. Mindenkinek mintha még egy szeme vagy pótagyveleje lett volna, s a tárgyak nagyobbaknak látszottak, anélkül, hogy fizikai térfogatukat megváltoztatták volna. Az élőlények pedig különös láncolatokban gondolkoztak. Megváltoztak az életcélok. Önmagában véve semminek sem volt többé értelme. A jelenségeket vagy életfunkciókat csak sorozati összefüggésükben lehetett megérteni. Semmilyen funkció nem hozhatott kielégülést, mert a dolgok mögött működő éteri energiák bármilyen szervezetbe vég nélkül áramlottak be, s az egyszer elkezdett akciót kielégülés alapján sohasem lehetett befejezni. Ebben az új világkoordinátában a vágyakozás, de az érzéki élvezet is örökké tarthatott, ha egyszer ajtót nyitottak számára. Nem lenne se vége, se hossza a problémáknak, ha részletezni akarnám azokat a jelenségeket, melyek az új Bioszban a régi Kozmosz helyét elfoglalták. Ezért csak arra szorítkozhatom, hogy megközelíthető képet nyújtsak azokról a jelenségekről, melyeket egy mentális dimenzióutazás hozott felszínre. Abban az időpontban, amikor ez a dimenzióátszivárgás megkezdődött, még csak kevesen tudtak róla, hogy a lehetőség hamarosan univerzális valósággá növi ki magát. Ami először csak egyetlen látnok élménye volt, aki korát megelőzte, később mindenki által tapasztalt ténnyé lett. Az első világos bepillantás, illetve a dimenzió-szivattyú kezdeti primitív működése fokozatosan erősödött, ám csak az ebben az irányban különösen szenzitív individuumok vehették észre, hogy valami nagy esemény van folyamatban, mert a változás nem hirtelen történt. Az első meglátás és a végső kiteljesedés között évek ezreinek kellett elmúlniuk. Az időtartamnak azonban a kozmikus órán nincs jelentősége, különösen ennél az eseménynél nem, mivel az eltolódás elsősorban az idődimenzió futószalagját érintette. A Biosz magasabb fejlettségű társadalmai ettől a ponttól kezdve új időszámítást vezettek be: az új korszak mint Dimenziókorszak vált ismeretessé. De lássuk, hogyan lépett be Szolária életébe az első tudatos dimenzióélmény.”

Egy gondolat “Wictor Charon – 45” bejegyzéshez

  1. Átemelte Agota Eva Ruzsa és hozzászólt:

    Az AGA társ-alapítója, Viktor Charon özvegye, Sínai Magdolna. Férje, Charon 45. évvel ezelőtt húnyt el, majd Magdi néni még 25 éven át hűségesen ápolta emlékét és hagyatékát, melyet halála után Ruzsa Ágotára és az AGA-ra hagyta. Ennek szolgálatában hozta létre az AGA a Charon Intézetet.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s